Harmadik ok - Ruha csere-bere

Sziasztok! :)

Már 30 (!) feliratkozóm van, amit nagyon szépen köszönök nektek! :) <3

Köszönöm a kommenteket, aranyosak vagytok! :) Remélem tetszeni fog ez a rész is, szintén hosszabb, mint az előző :D

xx Chloe

zene

– Mi van? - zavarodott össze az egyikük.

– Ez a női mosdó – ismételtem meg, és próbáltam nem elnevetni magam.

– Komolyan?

– Hát, mivel itt vagyok bent, és nemrég egy idős nő is innen ment ki, valószínű.

– Jó, ez most lényegtelen. Segítened kell! - szólt közbe a szőke.

Jó, vegyük ezt át... nem jönnek értem, a mosdóban pedig letámad négy fiú, akiknek ki tudja mi bajuk van. Oké, nem tudom mivel érdemeltem ezt ki. Lehet, hogy anyámék szervezték ezt meg.
– Miért is? Amúgy kik vagytok? És honnan tudjam, nem raboltok-e ki?
– Mert pont egy női mosdóba jönnénk fosztogatni – forgatta meg a szemét a barna göndör hajú.
– Jó, nyugi. Biztos hallottad kintről a nagy sikongatást – kezdett bele a szöszi, mire bólintottam. Ki ne hallotta volna? - Valahogy ki kéne jutnunk, anélkül, hogy nem vesznek észre minket.
– És hogy tudnék én segíteni?
– Utazni készülsz? - szólalt meg egy idő után, egy félmosollyal, ami teljesen azt tükrözte, hogy van egy terve.
– Nem. Most jöttem... - feleltem zavarodottan.
– Tökély. Adj pár ruhát!
– He? - Éljen az értelem, Aida.
– Adj pár ruhát! - ismételte meg.
– Kezdem azt hinni, hogy a nemi identitásotokkal van baj... - motyogtam, mire az égbe szaladt a szemöldöke.
– Mert?
– Először is, a női mosdóban vagytok, és tőlem, avagy egy lánytól kértek ruhát – kuncogtam, mert ez így átgondolva fura volt.
– Lényegtelen. A pólódból az jön le, hogy legalább van ízlésed – bökött a Ramones-es felsőmre, mire büszkén kihúztam magam.
– Kösz.
– Nem tudod, mennyire várt egy ilyen pillanatot... - kezdte a fekete hajú, kreol bőrű fiú. - Egy lány, Ramones-es pólóban. Pont az ideálja – veregette meg a hátát. - Ahogy Ashton barátunknak is.
– Ezt most fejezd be – szóltak rá egyszerre. - Na, akkor...?
– Jó, legyen – forgattam meg a szemem, és kihúztam a bőröndöm, ami a másik fülkében lapult ezidáig.

A kézipoggyászomból elővettem a Nirvana-s pólóm, és reméltem, hogy ez „megfelel” nekik. Közben bemutatkoztak, így tudtam nevekhez kötni az arcukat, nem kellett tulajdonság alapján megszólítanom őket.

Luke elsőként nyúlta le a Nirvana-s pólót, mondván „neki ez kell, mert na”. Mind együtteses pólókat nyúltak le tőlem, ráadásul a kedvenceimet, ami akkor szívás, ha nem is adják vissza. De én a hülye mondásra hallgattam, és segítettem nekik. Cöh.

Miután átöltöztek (időközben bezárták a mosdó kijáratát is, fogalmam sincs, hogyan) lassan kinyitottam az ajtót, és egy kisebb csoporton kívül nem láttam másokat. Náluk poggyászok voltak, tehát szabad a terep.

– Green Day-es póló? - mérte fel Luke a bőröndöm tetején lévő darabot. - Nem akarsz hozzám jönni? - kérdezte hülyülve, kicsit sem komolyan.

– Ezzel még várok pár évet – nevettem fel.

– Jó, jöhettek – mondtam sürgetve, kezemmel kifelé mutatva. - Miért viszitek a cuccom? - vontam össze a szemöldököm, mire csak annyit mondtak „így nem gyanakodnak ránk annyira”. Sosem fogom megérteni a „pasi-logikát”.

Kijutottunk az épület elé, ahol már látták a kocsijukat, tehát ők mentek.

– Fiúk! - szóltam utánuk, mire kérdőn néztek rám. - A cuccaim!

– Gyere, elviszünk – mondta Michael, és bedobta a csomagom a csomagtartóba.

– De jönnek értem – akadékoskodtam.

– Szólj nekik, hogy majd elviszünk – vonta meg a vállát. - Különben is... ennyivel minimum tartozunk – mosolygott.

– Oké – adtam meg magam, és előhalásztam a telefonom. A hívásnaplóba mentem, és a telefon szerint 28 perce beszéltem a nagyival.

– Szia nagyi! - mondtam, amint felvette. - Elindultatok már?

– Szia Aida, most akartunk.

– Nem kell, hazavisznek!

– Biztos vagy benne?

– Persze! Majd hívlak, szia!

Letettem a telefont, majd visszaraktam a zsebembe, ahonnan kivettem. Michael mosolyogva nézett, majd megkérdezte, hogy „na?”, mire csak annyit kérdeztem, hogy hová ülhetek.

Megmutatta a helyem, ami hátul volt Calum és közte, Ashton vezetett, Luke pedig mellette ült. Megkérdezték, hogy hova vigyenek, mert ugye azt már tudták, hogy Sydney-ben leszek meghatározatlan ideig. Lediktáltam a címet, és elindultunk.

– Amúgy te szereted is ezeket az együtteseket? - kérdezte Calum, mire bólogatni kezdtem.

– Persze, hogy! Mindet imádom – mondtam mosolyogva. - Az egyik külföldi ismerősöm mutatta ezeket, mert egy könyvben voltak említve – magyaráztam.

– De csak ezeket szereted?

– Hát... attól függ. Fall Out Boy-os, és Paramore-s fölsőm nincs – kuncogtam. Ashton felvont szemöldökkel nézett rám a visszapillantóból, majd megszólalt.

– Bírod a Paramore-t? Máris kedvellek – nevetett.

– Megtisztelő – viszonoztam a gesztust. Luke bekapcsolta a rádiót, gondolom, hogy ne legyen kínos csönd, vagy valami. Valami – számomra – ismeretlen bandának ment a dala, ha jól hallottam az előadó az At Sunset volt.

Az út másfél óra volt, ami alatt a fiúk nem hagytak nyugodni. Igazából nem bántam meg, hogy velük mentem, én jól éreztem magam, volt beszédtémánk, ráadásul folyamatosan szóval tartottak. Mindig volt valami, amit felhoztak, és őszintén szólva sok közös van bennünk. Egy a zenei ízlésünk, ugyanolyan őrültek vagyunk, és imádjuk szivatni a barátainkat.

Meséltem nekik pár kis kori emlékemet, cikis sztorijaimat, ahogy ők is, bár szerintem ott szórakoztak a legjobban, amikor közöltem, hogy a régi legjobb barátommal anno nagy hobbink volt a „szökőkútban fürdés”. Nem kell szó szerint érteni, hanem ez annyit tesz, hogy előszeretettel löktük bele egymást, vagy épp a harmadik tag lakáskulcsát, papucsát, és egyéb holmiját. Szóval... őrültek voltunk, és azok is maradtunk.

Ők is elárasztottak ilyen sztorikkal, állítólag egy sulibulijukon Luke véletlen belelökte Calum-ot a puncsos tálba, Michael-t pedig egyszer összekente véletlen az anyukája rózsaszín hajfestékkel, és egy hétig úgy kellett suliba mennie, hogy az a csík végigment az arcán, Ashton-t pedig úgy szivatták rendszeresen, hogy a suliszekrényébe minden idiótaságot tömtek. Kétség kívül az volt a legbizarabb, amikor közölte, hogy egyszer egy csontváz kezét rejtettek el benne. Luke-nak nem voltak ilyen sztorik, de szerintem azért mind a négyőjük listájának mehet az elejére a „reptéren egy női mosdóba menekültem” dolog.

– Köszönöm, hogy elhoztatok – mondtam nevetve. - Remélem még találkozunk – tettem hozzá őszintén.

– Nincs mit, és szívesen. Egyszer még úgy is fogunk – húzogatta a pólóját Luke. - Bár lehet, hogy inkább megtartom.

– Ember, ugyanilyened van – röhögött Ashton.

– Az mindegy. Ez most hozzám nőtt – tetette a meghatódottságot, én pedig újból elnevettem magam.

– Inkább rádszorult – közölte Calum vihogva, ezzel utalva, hogy az én méretem kisebb, mint az övék. Így is szerencse, hogy bírom, ha egy póló jóval nagyobb, mint ami kéne, szóval automatikusan mindig három mérettel nagyobbat veszek mindenből.

Kiszálltunk a kocsiból, a fiúk pedig kivették a cuccaim, majd egy-egy öleléssel búcsúztam tőlük.

– Köszi, hogy elhoztatok – intettem. - Sziasztok!

– Mi köszönünk mindent! Szia!