Első ok - A repülőjegy

Sziasztok! :)
El sem hiszem, hogy miután megnyitottam a blogot, egy óra alatt lett 8 (!!!) feliratkozóm, most pedig van 12. Hihetetlenek vagytok, köszönöm szépen :) Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész, és nyugi, mindig egyre hosszabbak a részek, nem hagyom, hogy ilyen rövideket hozzak csak :D Jövőhét szombaton érkezem! :)

Ölelés,
Chloe

zene

Nagy világjáróként éltem egész életemben, hiszen szüleimmel, és a tesómmal évente mentünk valami egzotikus helyre nyaralni. Többek között voltam már Tenerifén, Cipruson, és pár környező országban.

Most viszont, hogy betöltöttem a tizenhatodik életévem... végre egyedül is utazhatok. Jó, mondjuk vannak ennek hátrányai is. Nem tudok kinek rinyálni, ha valami nem tetszik – leszámítva a nagyiékat, merthogy hozzájuk repülök -, valamint teszek, vagy csinálok, nem hibáztathatom érte anyuékat.

A tükör előtt azt vizslattam, hogy vajon a Ramones-es pólómhoz a kiengedett, vagy lazán felkötött haj áll-e jobban, de a laza konttyal tökéletesen meg voltam elégedve.

Nadrág gyanánt egy fekete sztreccses darabot választottam, ami tökéletesen illett a pólómhoz. Jó, eleinte a Nirvana-sat akartam felvenni, de egy icipicit jobban szeretem a Ramones-t. De azért Kurt Cobain hangja se semmi. Mindegy, azért a pólót a táskámba tettem, ha történne valami baleset.

Az bőröndöm már teljesen bepakolta várta, hogy induljak, de nekem még volt öt percem, amit kötelező volt a hajam piszkálásával töltenem. Elvégre lány vagyok.

– Aida, készen vagy már? - hallottam anya hangját, aki kicsit sem szívlelte azt, ha egy lány túl sokat készülődött. Szerinte azt csak a ribancok teszik.

– Pillanat, és kész – mondtam a tükörbe nézve, és ajkaimon végigszántottam a szájfényemmel. Tökéletes.

– Siess, kint várunk a kocsinál! Fél perced van! - közölte, majd hallottam, ahogy léptei egyre halkabbak lesznek, amit egy ajtócsapódás követett.

Megfogtam a bőröndöm fogantyúját, kinyitottam a szobám ajtaját, és kimentem a házból. Bezártam az ajtót, aztán pedig rohantam a kocsihoz, mert apa várta, hogy betegyem a csomagot. Míg ő intézkedett a csomagommal kapcsolatban, addig beültem a helyemre, a tesóm mellé. Hallottam, ahogy anya morog egy sort, hogy „nem igaz, hogy mindenhová ugyanazt veszi fel”, utalva ezzel a pólómra, de figyelmen kívül hagytam. Most utazok Ausztráliába, nem fogom ezzel felbosszantani magam. De ő azért fokozta.

– Aida, van még időnk, vedd át a pólód!

– Jobban örülnél ennek itt? - emeltem ki a Nirvana-s pólót, amitől anya rendszerint frászt kapott. Nem tudom, miért, valószínűleg a sárga fej miatt, de szerintem tök jól néz ki.

– Tudod mit? Maradhat ez.

És nyertem.

– Aid, majd hozol valamit? - pillantott rám Ashlyn, a húgom reménykedve.

– Nem, majd csak magamra költök – forgattam meg a szemem, de anya szúrós tekintete a visszapillantóban túl ijesztő volt. - Mármint írd le, amit szeretnél.

– Jó – vigyorgott elégedetten, nekem meg rá kellett jönnöm, hogy a tesóm ebben borzasztóan hasonlít rám. Kihasználja, hogy anya „hatalma” erre is kiterjed.

– Az – viszonoztam erőltetetten a gesztust.

Apa időközben beszállt, végül elindult a két órányira levő repülőtérhez. Már az elején éreztem, hogy hosszú lesz az út, de azt nem gondoltam, hogy ennyire.

Ash egyfolytában csak beszélt, ahogy anya is, apa pedig velem együtt tűrt. Az út alatt sokszor összekaptunk anyával, mert tudni illik, én teljesen olyan vagyok mint ő, tehát mindig védjük a magunk igazát, és mindig nekünk kell igazunknak lennie, bármiről is van szó, emiatt nem hagyjuk abba a kisebb vitákat, amiknek a végére kicsit sem illik a „kisebb vita” jelző. Így történt az, hogy én egy óra utazás után betettem a fülesem, és – meglepő módon – Ramones-t hallgattam. Egyszerűen imádom Joey Ramone hangját!

Ashlyn néha-néha a kijelzőmre lesett, és amikor változgattam az éppen elindított dalokon, mindig megkérdezte, hogy „ez milyen banda?”, „mit hallgatsz?”, és társaik. Pár a Fall Out Boy szerintem egy kicsit sok volt neki, ahogy a Paramore-tól a Now is.

– Mikor leszünk már ott? - türelmetlenkedett Ash, mire unottan kiintettem az ablakon, ahonnan már lehetett látni a felszállópályát.

– Látod? - kérdeztem kicsit cinikusan.

– Aha! Anyaaa! Ugye én is mehetek majd a nagyiékhoz egyedül?

– Persze, de előbb legyél tizenhat! - nevetett anya, aki most viszonylag jó kedvében volt. Talán csak az dobta fel, hogy nem leszek otthon, velük egy lakásban. Vagy mittomén'.

– De jó! - pislogott nagyokat, amitől olyan játékbaba kinézete lett.

Lassacskán behajtottunk a parkolóba, apa pedig vett két órányi parkolójegyet, mivel fizetős volt. Mert ugye ahol lehet, pénzt szednek.

A reptérre belépve hatalmas káosz volt, bár felnézve a járatokat megjelenítő táblára, ez nem volt meglepő. Most érkezett egy gép New York-ból, Párizsból, valamint Amsterdam-ból, szóval ezen nem kellett volna annyira meglepődnöm. Több száz ember haladt el mellettünk csupán pár perc alatt, ami szerintem megerősítette anyáékat abban, hogy amíg lehet, nem hagynak itt. Márpedig két óra az hosszú idő...

Amint letelt az indulásig megbeszélt idő, addig nem sok mindent csináltunk. Anyáék a lelkemre kötötték, hogy jól kell viselkedjek, szót kell fogadjak a nagyiéknak, és hasonló dolgot, amit magam is úgy tettem volna.  

Egy utolsó öleléssel elköszöntem mindenkitől, és elindultam leadni a csomagokat, majd át a terminálba, ahol várt rám három ellenőrző pont. Ezeken túl lettem olyan háromnegyed óra alatt (nagyon gyorsan haladtunk), így már csak az igazolványokat kellett megmutatnunk a kapunál álló férfinek, a jegyeinkkel együtt. Monoton bólogatással jelezte, ha rendben voltak a dolgok – szerencsére nálam is, szóval átlépve a kaput már láttam az üvegfalon keresztül a hatalmas gépet, amivel indulunk a harminc órás utunkra.

Lehunytam a szemem, mély lélegzetet vettem, majd gyors léptekkel végigmentem egy újabb folyosón, ami az épület, és a repülő között volt. A járműn is megnézték a jegyem, ahol a stewardess egy mosoly kíséretében engedett tovább, és azt mondta, hogy „jó utat!”. Megköszöntem, majd elindultam megkeresni a helyem, ami szerencsére az ablak mellett volt. Mögöttem egy nő bosszankodott, hogy miért kell belül ülnie, mikor a gyereke miatt rengeteget kell szaladgálnia, előttem egy idős férfi ült, mellettem pedig egy húsz éves srác hallgatta a zenét a zenelejátszóján.

Kinéztem az ablakon, ahol a sürgő-forgó emberek szállították le az utolsó csomagokat, majd elöl megjelent két stewardess, akik közölték, hogy megkezdődik a felszállás.