Prológus

Tizenhat átkozott éve élek ezen a bolygón, és addig a napig nem is történt semmi jó. A szüleim azt hiszik, hogy antiszociálisan totál elcseszett vagyok, a barátaim pedig szimplán elmebajosnak, ami néha jól is jön, mit ne mondjak. Jó, az ember nem szereti, ha úgy viselkednek vele, hogy az olyan degradáló, de hé, velem lehet, elvégre én vagyok Aida, és ezt velem bárki megteheti.

Természetesen nem komolyan gondoltam – éljen a cinizmus!

Na szóval... a napjaim mondatban összefoglalva talán így tudnám jellemezni: Elmebaj a tetőfokon. Hogy miért is? A szüleim egész nap szekálnak, mindig belém kötnek, amikor csak tudnak, szégyellnek, emellett azt hiszik, hogy nincs társaságom, és egyedül fogok meghalni, barátok, és szerelem nélkül. Pedig azt hiszem, hogy ez az évem eléggé rácáfolt. Olyan életem lett, hogy arra bárki irigy lenne. Na, nem mintha én arra mentem volna végig, hogy az legyen velem, ami, de nem cserélnék. Senkivel. Mert ez az én történetem, és bármennyire is nehéz elhinnem, velem történt meg. Azzal az unalmas, szürke, ódivatú – elvégre csak mert szeretem a Nulladik órát, és a Ramones-t, egyből annak titulálnak – Aida-val.

Nyitás: 2014. 06. 14.