Tizenegyedik ok - A hangszerbolt

Hi, babes!

Az a helyzet, hogy most posztolom a szombati részt, mert a, nyaralni megyünk, b, nem hiszem, hogy tudnám akkor posztolni (: Remélem attól még maradtok, olvastok, és a rész végekörül van a történet teljes hosszának a fele, szóóóval elég hosszak a részek :D

SYL, Chloe

zene

A gép eszméletlen gyorsasággal kezdte meg a leszállást, amin röpke fél óra alatt túl lettünk. A csomagomat természetesen utoljára kaptam meg, még véletlenül sem az elsők közt, szóval utolsóként lépkedtem ki az épületből.

Kint a nagyiék vártak, mellettük Lena-val, akik mosolyogva üdvözöltek. Lepasszoltuk a csomagtartóba a holmim, a kézipoggyászom pedig Lena és köztem hevert.

Az utat meséléssel töltöttem, elmondtam, hogy az „unalmas és hosszúúú” jelzőkön kívül mivel lehetett illetni az évnyitónk, valamint, hogy milyen volt az ofő monológja. A legrosszabb jegyem is hármas lett, az is csak a kémiából - szóval idén bele kell húzzak. Az is csak azért, mert egyszerűen nem értem, de tanár tényleg nagyon elnéző, és azért lettem hármas, mert év eleje óta sokat fejlődtem. Viszont minden másból négyes (illetve egyből lettem négyes tavalyelőtt, a legutóbbinál meg semmiből!) és ötös lettem, ami miatt nagyon büszke vagyok/voltam magamra, mert négy éve nem volt ilyen jó átlagom.

Amíg nem érkeztünk meg, addig ugye én afféle mesedélutánt tartottam, mivel nemcsak a nagyiékat, de Lena-t is érdekelte Anglia, mert még sehol sem volt Ausztrálián kívül. Sajnálom ezért, de nem tudom, én speciel totál boldog lennék, ha itt élhetnék életem végéig.

Az utunk utolsó fél órájában eljátszottam, hogy alszok. A jelenetet milliószor végiggondoltam már, de még mindig nem tudtam kiverni a fejemből.

Épp a Don't Stop klippjét néztem, és azon tanakodtam, hogy változhatott meg ennyire az életem. Na, most természetesen Aida-ra vall, hogy vadidegeneknek teszi a jópofit, mert ugye én ilyen jófej vagyok, de az nem, hogy szupersztárokkal haverkodjon, valamint, hogy az egyikkel randizzon, később pedig csókolózzon!
 – Anya, szerinted ez a srác – böktem a képernyőre – összeállna egy ilyennel, mint én? Vagy illenék hozzá?

– Ugyan, Aida. Ha megint ilyenekkel jössz, el kell ismételnem, amiket már egyszer mondtam. Nagyon jól tudod, hogy úgy se tudnál egy ilyen körbe tartozni. És különben is... jézusom, te ilyeneket nézel az interneten? Hogy néznek ezek ki? Az egyiknek vas van a szájában, a másik meg színesebb hajjal rendelkezik, mint Reanne nénikéd!

– És akkor még nem láttad a kedvenc Black Viel Brides videóklippemet – motyogtam, és visszamentem a szobámba.

És igen, emiatt nem tudok majd a szemükbe nézni, vagy a közelükben lenni. Anyám mindig rávilágít a lényegre, amit addig lényegtelennek gondoltam, vagy nem vettem figyelembe. Ráadásul nincs kedvem sem rájuk szégyent hozni, sem magamra. Jó, magamra nem nagyon tudnék, csak akkor, ha valami fanatikus fan megalázna, de a fiúkra bármikor. Én vagyok maga a szerencsétlenség, tehát ez szinte garantált lenne. Afféle bónusz csomag. Ön megkapta Aida Laughen-t, mellé pedig a „balfékségből ötös” kiegészítőt.

Leparkolt nagyapa, Lena pedig rázogatni kezdett, hogy kelljek fel, de felesleges volt. Fent voltam, csak ők nem tudták.

A szobámban többnyire kipakoltam a holmijaimat, és örömmel konstaláltam, hogy most már kőkeményen elkezdődött a nyár, és nem is lesz vége egy jó ideig. És ez az, amire vágytam. Három hónap Sydney-ben.
 – Délután megyek Gwen-nel a hangszerboltba, jössz te is? - kapta fel a fejét Lena, mire lelkesen bólintottam. - Juj, akkor jó, már úgy is meg akart ismerni, szerinte jó fej lehetsz, azok alapján, amiket meséltem rólad.

– Az jó lenne, én is szívesen megismerném – tettem arrébb a bőröndöt, és lehuppantam az ágyra.

– Jó, olyan fél óra múlva lenne a találkozónk a saroknál. Addig öltözz át, meg ilyenek – legyintett, én pedig felkaptam egy törölközőt, és besiettem a fürdőbe, ahol letusolhattam. Lena választott nekem ruhát, ami igaz, hogy inkább az ő „cukimuki” stílusát adta vissza (jó, a rózsaszín, és egyéb pasztell szín nem annyira gáz, na de a hajpánt!), de már csak a kedvéért is felvettem.

– És milyen hangszert is akar venni? Vagy kiegészítőt?

– Igazából nézelődni akar csak, mert egyébként már van egy basszusgitárja, csak azon játszik, de van pénze, és egy újat akar. Valami új fajta jelent meg nemrég, és azt akarja megvenni.

– Ó, értem – bólogattam, és elindultunk a megbeszélt találkahelyre.

A megbeszélt helyen egy vörös hajú, kicsit Hayley Williams-re hajazó lány állt. A szemöldökét eltakarta a fru-fru-ja, látszott, hogy festett a haja, de arcán a kedves mosolya azonnal kiegyenlítette az elsőre kicsit komor ábrázatát. Ha nem mosolygott volna, talán még féltem is volna. Amit ugye csak fokozott volna az, hogy sötétben volt, mint egy gót.

Integetni kezdett, mintha már engem is régi ismerősként látna, majd amikor odaértünk megölelte Lena-t, majd engem, amint kicsit meglepődtem, de igazából ez egy rendes, és baráti gesztus volt, szóval visszaöleltem.
– Szia, én Gwen vagyok, te pedig bizonyára Aida – mondta, mire mosolyogva bólogatni kezdtem. - Akkor mehetünk?

– Persze – feleltük egyszerre Lena-val, és elnevettük magunkat ezen.

Az úton Gwen végig csacsogott, amit annyira nem bántam, mert ilyenkor, amikor valaki számomra még nem is ismert személy van a közelemben elég hallgatag vagyok, de Gwen teljesen közvetlen volt, és ezáltal én is jobban oldódtam, aminek örültem, elvégre ebben is hasonlítunk. Imádja a Paramore-t, és Hayley a példaképe, ezért is vörös a haja, ami speciel tök jól áll neki.

A boltban köszöntünk a bent levőknek, és elindultunk a gitárokhoz, ahol nézelődni kezdtünk.

Régebben én is akartam gitározni, meg dobolni is, de egyszerűen nem engedhettük meg magunknak, amit sajnálok, mert tizenegy éves korom óta szerettem volna dobolni, gitározni pedig egy évvel később. Igazából a basszusgitár érdekelt mindig is jobban, de az akusztikus valamiért különlegesebb volt, és ezért azt is akartam használni. De ugye ez nem jött össze.

A lányok tovább mentek a húrokig, és ott nézelődtek, de én inkább egy akusztikus modellt csodáltam, és azon tanakodtam, hogy képesek az emberek anélkül eljátszani hangszeren egy dalt, hogy hosszabb-rövidebb ideig nem is néznek a hangszerre, hogy mit is csinálnak rajta.
– Gitározol?

A hang először megijesztett, de amint megláttam a „tulajdonosát”, megnyugodtam.
– Ne ijesztgess – nevettem el magam rá sem nézve, végighúzva a kezem egy gitáron.

– Megijedtél? - vonta fel a szemöldökét Luke, amit csak fél szemmel láttam.

– Mindegy. Egyébként nem.

– Mi nem?

– Nem gitározok – egészítettem ki az előbbi mondandóm félmosollyal az arcomon. - És te mit csinálsz itt?

– Tehát vegyük át. Te nem gitározol, és ha jól tudom nem is zenélsz... - Bólintottam. - És az érdekel mit keres egy zenész egy hangszerboltban?

– Jó, hülye kérdés volt – kuncogtam, tovább lépkedve a következő hangszerhez.

– Én pedig adtam egy hülye választ.

– Bár jogosan – rántottam meg a vállam, és hátraigazítottam a hajam, és örültem, hogy félúton Lena átvette a hajpántot, mert abban szerintem elég gyerekesen néztem ki. - A fiúk is itt vannak, vagy csak így magányosan?

– Itt vannak, asszem' valahol a doboknál – vonta meg a vállát. - Ash-nek kell. Tudod.

– Ja, értem – bólintottam. - Meg tudnék tanulni gitározni szerinted?

– Öhm... persze. Bárki megtudna. Miért?

– Csak mert elég régóta szeretnék, és talán a nagyiék tudnék finanszírozni, meg nekem is van egy kis spórolt pénzem.

– Ó, szóval a nagyszüleid fizethetnek helyetted? - fonta össze a kezét a mellkasa előtt, egyik szemöldökét felvonva, mire elnevettem magam.

– Pont a lényeget fogtad meg, Luke.

– Ugye? Tudtam én.

– Egyébként most a hangszer az más. Mert elvégre senki sem jönne oda hozzám, hogy „hé, gyere, meghívhatlak egy gitárra?”, és szerintem elég fura arcot vágnék – feleltem röhögve, amiben ő is követett.

– Hé, kivel beszélget Aida? - hallottam meg Gwen halk hangját, és úgy látszott, Luke is hallotta.

– Shhh! Halkabban! - motyogta Lena. - Tudod, a suliban volt az a banda...

– Ja, igen, tudom. És milyen jó rock-ot játszanak, bakker!

– Ne szakíts félbe! Na, Luke-al, és a többiekkel találkozott Aida, és nagyon úgy tűnik, hogy bejönnek egymásnak. De Aida-nak főleg. Nem is kell mondania, lerí róla...

Fél szemmel Luke-ra néztem, aki szintén hallotta a beszélgetést, bennem pedig egy olyan gondolat akadt az ismétlés gombra, ami azt ismételgette, hogy „drága Föld, most nyílj meg, hadd süllyedjek el!”, de sajnos imáimat nem hallgatták meg, el kellett viselnem Luke vigyorgó tekintetét, és a legrosszabb az volt, hogy nem tehettem ellene semmit. A saját fülével hallotta, letagadni pedig nem tudtam volna.
– Szóval igaz lenne ez? Bejövök neked?

– Ó, csak ne vigyorogj így, az idegesít a legjobban! - löktem vállba, és arrébb léptem, de amilyen gyorsan nőtt köztünk a távolság, olyan hamar szűnt meg, mivel azonnal mellém lépett.

– Na, nem válaszoltál! - idegesített tovább.

– Hogy tudod te élvezni ennyire, amikor zavarba hozol valakit?

– Szóval most már zavarba is hoztalak? - vigyorgott egyre jobban.

– Ne forgasd ki a szavaim, na! - hagytam annyiban, és újabb lépést tettem jobbra, amit Luke is megismételt. - Még mindig minket néznek – jelentettem ki.

– Akarod, hogy okot is adjunk rá? - fordult felém, mire összeráncoltam a szemöldököm.

– Mire gondolsz?

– Mondjuk arra, hogy megfogod a kezem?

– Miért nem te? - vontam fel a szemöldököm nevetve, mire sunyi mosollyal válaszolt.

– Mert bejövök neked.

– Ezt nem hiszem el! - nevettem fel. - Itt hagylak! Veled még türelmes vagyok, csak mert bírom a hülye fejed, de már rég leordítottalak volna, csak közlöm.

– Miért nem tetted? Mert bejövök, mi?

– Pfú, kiidegelsz – jelentettem ki, és elfordultam, hogy még csak véletlenül se nézzek rá.

– Na, ne idegeld magad – röhögött ki, és átment a polc másik oldalára. - Na, milyen gitáron akarsz megtanulni?

– Először akusztikuson – mondtam némi töprengés után.

– Oké, nekem van otthon vagy három, szóval megtaníthatlak, amíg nem veszel. Vagy, akár meg is hívhatlak egy gitárra – tette hozzá hülyülve, mire elnevettem magam.

– Nem fogadom el a meghívást, köszi, viszont a kölcsönt gitárt igen. És tudsz valakit, aki megtanítana játszani rajta?

– Te viccelsz? - vonta fel a szemöldökét. - Majd megtanítalak én.

– Megtennéd?

– Persze – vonta meg a vállát.

– Köszi, ez rendes tőled – néztem rá mosolyogva, és próbáltam nem elveszni a gyönyörű kék szemében. Imádom a kék szemű srácokat.

Közelebb hajolt, és nyomott egy csókot a számra. Jó, nem csak a kék szemű srácokat szeretem. A szőke kék szemű srácokat. Egy szőke kék szemű srácot. Meg azt is, ha ő meg is csókol. De még mennyire.
– Bármikor – mondta, és volt egy olyan érzésem, hogy nem pont a gitárleckékre gondolt abban a pillanatban.

Fél füllel hallottuk, ahogy Lena és Gwen susog, feltehetőleg rólunk.
– Én szerintem megyek haza – közöltem, majd ásítottam egyet. - Álmos vagyok a hülye gép miatt. Meg az időzóna szemétség miatt.
– Oké, menjünk.

Örömmel vettem észre, hogy ő is elkísér, de eszébe jutott, hogy szólnia kéne a többieknek, tehát hátrament a dobszerkókhoz. És ez tökéletes pillanat volt ahhoz, hogy a két kukkoló letámadjon.

Lena már zsiráfnyakat növesztett, hogy megtudja, mikor ér ki a sorból Luke, amin elnevettem magam.
– Most már jöhettek – nevettem el magam, mert Gwen majdnem lelökött egy gitárt a nagy nézelődésében.

– Na, hogy-hogy nem tájékoztattál arról, hogy ennyire jóban vagytok? - tetette a felháborodást Lena, mire szégyellősen elnevettem magam, és a fülem mögé tűrtem az egyik tincsem.

– Nem nagy dolog – motyogtam elpirulva, és a cipőm nézegettem, amitől totál átlátszó voltam. Mint egy nylon.

– Dehogynem! Te magad mondtad, ő az első barátod! - ellenkezett Lena, mire Gwen kiguvadt szemekkel nézett rám.

– Még nem volt pasid?

– Nem – mondtam kicsit szégyenkezve a tény miatt. - Annyi mondjuk nem zavart, de kicsit ciki, hogy a barátaim pasikkal lógtak péntek este, én meg a csokimmal, és tinifilmekkel – vontam meg a vállam, mire Gwen elnevette magát.

– Na, dobd be magad, és ne csinálj őrültséget – kacsintott Lena, és karon ragadta Gwen-t, majd elmentek a másik sorba, és pont akkor érkezett meg Luke. Kérdem én: honnan tudták, hogy jön? Másik kérdés: miért nem ők a szereplők a kémes filmekben? Esküszöm, odaadtam volna mindkettőjüknek Miley szerepét a Totál beépítve című filmben.

– Na, mehetünk?

– Ahan – bólintottam, és kimentünk az üzletből.

Luke felvette a kapucniját, valamint egy napszemüveget, és a sötét felső miatt úgy festett, mint a „rosszfiúk” a filmekben. És ezen a hatáson csak fokozott az, hogy van egy piercing-je.

Mikor megérkeztünk hozzánk megálltunk az ajtó előtt. A nagyiék itthon voltak, és ezt onnan tudtam, hogy egyrészt a kocsi itthon volt, másrészt látszott a mozgó tévé az ablakól.
– Bejössz?

– Nem, így is álmos vagy. Ráadásul aludni jöttél haza – nevetett fel.

– Jogos. Na, de annyira nem vészes – legyintettem. - Na, így se?

– Csak akkor, ha nem zava...

– Nem – szóltam közbe, és kinyitottam az ajtót. A nagyapa a nappaliban tévézett, biztos a híreket nézte, a nagyi pedig mellette ült, és olvasta a tegnap vett újságot.

Letettem a dzsekim, és a cipőm. Megvártam, hogy Luke is hasonlóan cselekedjen, és egy-egy puszit nyomtam a nagyszüleim arcára.
– Megjöttünk – mosolyogtam. - Átjött Luke is, remélem nem baj.

– Dehogy, Kincsem! - legyintett a nagyi.

– Oké. Fent leszünk a szobámba.

– Ha kell valami, szóljatok – mosolyodott el a nagyi, és visszafordult az olvasnivalójához.

Fent a szobámban leültünk (én az ágyamra, Luke a mellette levő széken), és eldöntöttük, hogy filmezzünk egyet, elvégre mindketten imádjuk őket. Igazi fanatikusok vagyunk.

A neten kerestünk egy filmet (én ugye a Nulladik Órát akartam, de volt egy olyan érzésem, hogy nem biztos, hogy támogatná – majd máskor), és csatlakoztattuk a tévét az internethez, így tudtuk a tévémen filmezni.

Nem tudom pontosan mikor, de elaludtam a film közben.

Amikor felkeltem furcsálltam, hogy még megy a film, és reménykedtem benne, hogy nem aludtam végig.
– Mennyit aludtam? - kérdeztem felnézve Luke-ra, és gondolatban elképzeltem, ahogy visszakérdez, miszerint aludtam-e.

– Nem sokat, csak egy órát. Úgyhogy pont átaludtad az „ellenőrzést”.

– Akkor ez egy sci-fi film? Azt hittem, vígjáték – jelentettem ki elgondolkozva.

– Mi? Nem – nevetett fel. - A nagyapád bejött „ellenőrizni”, hogy mit is csinálunk. Van egy olyan érzésem, hogy nem a filmezésre gondolt, mielőtt feljött.

– Nekem is – kuncogtam. - De mit mondott?

– Először kérdőre vont, de miután látta, hogy alszol, megjegyezte, hogy van fegyverviselési engedélye, amit használatba vesz, ha kihasznállak.

– Komolyan? - kérdeztem elhúzva a számat, de egyébként nevethetnékem volt.

– Ja, de nem para. Közöltem, hogy nem áll szándékomban.

És akkor most lehet irigykedni, amiért ilyen „már majdnem barátom” van.

Ahogy tudtam, félig átöleltem, és a pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.

Megérkeztél már? Ha igen, hívj, vagy jelentkezz fel a Skype-ra.

Felnevettem, és mosolyogva gépeltem be a választ: Már régóta. Azóta boltban voltam, megismertem Lena egy barátját, és filmeztem Luke-al. Bár a felét átaludtam:)

A telefonom újra jelezni kezdett, avagy Regi válaszolt.

Ó, te kis huncut! :D Skype?

Akár ;)
– Regan írt, fent van Skype-on – mondtam. - Csetelünk vele...?

– Ahogy akarod – vonta meg a vállát, miközben elmosolyodott. - Lassan mennem kéne – húzta el a száját az órára pillantva. - A stúdióba... - magyarázta, nekem pedig leesett.

– Ó, értem – bólintottam mosolyogva, és feltornáztam magam álló helyzetbe. - És mit fogtok csinálni?

– Dalokat veszünk fel? - kérdezett vissza. Igen... szokásom hülyeségeket kérdezni.

– Hülye kérdés volt?

– Csak egy kicsit – bólogatott tetetett komolysággal. Elnevettem magam, és Luke-al az oldalamon lementem a lépcsőn, majd miután elköszönt kint megálltunk az ajtó előtt. - Mike mondta, hogy bírod a zenénk, és... melyik tetszik a legjobban?

– Öhm... - gondolkoztam el egy pillanatra – nem tudom. Talán a Disconnected.

– Kitalálhattam volna – vágta rá, mire kicsit meglepődtem.

– Ezt hogy érted? - kérdeztem tetetett felháborodással.

– A lányok az ilyen dalokat csípik. Tudod, az ilyen érzelgős-féléket.

– Na, én nem vagyok érzelgős!

– Neeem, tényleg – bólintott, de totál tudtam, hogy csak viccel.

– Jó, egy picit – mutattam az ujjammal, mire elröhögtük magunkat.

– Egyébként azt hittem, hogy a The Only Reason-t mondod – közölte hirtelen, én pedig elgondolkodtam, hogy hallottam-e már olyan című dalt. Hááát nem.

– Szerintem még nem hallottam – gondolkoztam hangosan, mire elgondolkodva bólintott. - Mire gondolsz, hogy ilyen fura vagy?

– Semmi különös – mondta, de tudtam, hogy hazudik. Egyszerűen látszott rajta.

– Oké, értem. Hát, akkor szia – mosolyogtam, majd kaptam egy puszit az arcomra, és távozott.

Visszamentem a szobámba, a gép már betöltődött (mielőtt lementünk volna bekapcsoltam), és a képernyőn pedig ott villogott Regan hívása.

Megnyomtam a gombot, amivel aktiválom, és már meg is jelent a feje a képernyőmön.

Olyan egy órát beszélgettünk, aztán pedig elaludtam.

Három héttel később

Az elmúlt idő alatt rengeteg minden történt velem, megtapasztaltam dolgokat – mint például, hogy itt melegebb van éjszaka, mint Angliában délben, ami durva, mert az ősz az ősz. Még ha nyár lenne... Lena rengeteg ismerősét, és barátját mutatta be nekem, akikkel javarészt kijöttem, de igazából Isobell-el, Vivian-nal, és Mariana-val éreztem magam a legjobban, meg ugye Gwen-nel. Calum-ékkel szintén rengeteg időt töltöttem, és figyelembe véve, hogy nem sok mindenkivel „ismerkednek”, olyan jó dolog, hogy én ez alól úgymond kivétel vagyok. Luke-al... meg... szóval azt hiszem, alakulnak a dolgok. Vagyis... Lena szerint ez már „járásnak” minősül. Csak ugye felmerül bennem a kérdés: mi számít „járásnak”? Vagy honnan számít a „járás”?

Ó, igen! Az unokatesómék minden évben jönnek ilyenkortájt a nagyiékhoz, afféle nyaralásra. Imádom az egész családot, és őket is csak ritkán látom, mert ők Németországba költöztek pár éve, és évente hozzánk kétszer, a nagyiékhoz egyszer-kétszer mennek.

Ariana, az unokatesóm eszméletlen cuki, négy éves, és egy igazi tündér! Olyan kis aranyos tud lenni, amikor odajön mellém, és „Aida, jécci jácc vejem!”. Na, akkor meg tudok halni.

– Aida, ideadod azt? - lépett mellém Ari, és a telefonomra mutatott, amiből a fülhallgató zsinórja volt dugva, merthogy zenét hallgattam.

– Pejsze – mondtam úgy, ahogy ő szokta, és beledugtam a fülébe, majd odaadtam neki, hogy hallgassa. Épp egy Green Day dalt ment, tehát azt „élvezte”.

– Másikat!

– Keress te, jó?

– Jendben – mosolyodott el, így láttatni engedte a hiányos fogsorát.

Én valamit olvastam a neten, amikor azt vettem észre, hogy Ari énekel, csak ugye először azt nem tudtam kivenni, hogy mit.