Kilencedik ok - Nem pont ilyesmire számítottam

Hali(:

Nagyon gagyi lett így átolvasva, sőt, szerintem borzalmas! :/ :D Nézzétek el, komolyan nem tudom, mit éreztem, amikor ezt írtam. :D Várom a negatív véleményeket. (:

x Chloe

zene

Már ötkor nekiálltam készülődni az estére, és, csak hogy valamennyire ellazuljak, bekapcsoltam a YouTube-on egy Guns 'n' Roses albumot, és arra készülődtem.

Fogalmam sincs miért, de valamiért éreztem, hogy fontos nekem ez az este. Nem, nem tudom, hogy szerelmes-e vagyok, elvégre még csak ismerős sem lehet az érzés. Angliában Chace tetszett egy rövid ideig, de semmi komoly nem volt. Nem sóvárogtam utána, mint azt ahogy az amerikai filmekben szokták, nem gondoltam rá éjjel-nappal, csak néha, de akkor sokáig, csak egyszerűen egy figyeleméhes, menő, és nem utolsó sorban helyes srác volt, aki az én érdeklődésem is felkeltette. Szóval nem is tudom mit várjak a ma estével kapcsolatban... talán nem fogom magam jól érezni, talán kínos lesz a helyzet, talán csak jobb barátok leszünk? Túl sok lehetőség van, de egy lényeg. Minden úgy fog történni, ahogyan kell.

Fél hét múltával már teljesen késznek nyilvánítottam magam, ezért jobbnak találtam, ha még egyszer, utoljára ellenőrzöm magam, és – az ugyan halvány – sminkem, szóval ezzel eltelt olyan húsz perc, bár fogalmam sincs, hogyan.

A tíz perc pedig hamarabb elszállt, mint ahogy gondoltam volna. A legnagyobb pontossággal érkezett meg Luke, amit végignéztem a szobám ablakából, majd amikor csengetett vettem egy mély levegőt, és lassan elindultam lefelé. Egy gyors utolsó pillantást vetettem magamra a lépcsőnél a tükörben. Lena tanácsára egy egyberuhát vettem fel, amin sok-sok kis virágminta díszelgett. Szerinte egy ilyen ruha minden helyzetre (mármint randi helyzetre) jó, elvégre ha egy elegáns helyre, vagy egy étterembe visz a srác, akkor is jó, és ha nem kell magunkat kicsípni, akkor is tökéletes.

A telefonommal fogalmam sem volt, mit kezdjek, elvégre kellhet, bár ki tudja... Szóval kézbe vettem az ügyet – ami ugye a telefonom volt -, és kinyitottam az ajtót.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy szőke hajú srác nem lehet helyes, valószínűleg ezek után jól kiröhögöm, és felmutatok egy képet neki Luke-ról. Eddig is tisztában voltam róla, hogy helyes, de ahogy ott állt az ajtóban, egy félmosollyal az arcán, az valami eszméletlen volt. A jelenetet legkönnyebben egy újabb amerikai mozifilmben képzeltem volna el, a következő szituációval: a lány ajtót nyit, és egyszerre, természetesen lassított felvételben felnéznek egymásra a fiúval, és rájönnek, hogy nem csupán barátok.

Ott állt, egy fekete dzsekivel, teljesen sötét cuccokban, én meg a kislányos ruhámban, amitől egyből az a hatás jött le, hogy én vagyok a „good girl”, ő pedig a „bad boy”.
– Szia – mosolyodott el teljesen, én pedig hasonló gesztussal ismételtem meg ugyanezt. Alig feltűnően végigmért, de pont annyira, hogy azt észre tudjam venni.

Kiindultunk a kocsihoz, ahol csodálkozva vettem észre, hogy Luke udvariasan kinyitja nekem az ajtót, majd beült a bal oldalamra. Emlékszem, Cipruson amikor kocsival utaztunk, fordítva volt az egész, még a közlekedés is.

A telefonom letettem a szélvédőhöz, majd mosolyogva megszólaltam.
– Te mindenkivel ilyen udvarias vagy, vagy csak én vagyok a kivétel?

– Is-is. Udvarias vagyok, de nem mindenkinek nyitom ki a kocsiajtót – nevetett fel, én pedig tovább húztam az agyát.

– Ó, szóval én ilyen kivételes személy vagyok? De jó nekem – kuncogtam, és kinéztem az ablakon. Sorra hagytuk el a házakat, egyre gyorsabban mentünk, amit élveztem. Imádom a rohanást, a száguldást, annak ellenére, hogy ritkanagy lusta vagyok. - És elárulod, hogy hová megyünk?

– Ha nagyon szemétkedni akarnék, fagyizni vinnélek, csak hogy kicsit felbosszantsd magad, amiért nem fizetheted ki – kezdte, mire elnevettem magam -, de hét van, a cukrászda pedig hatkor zár.

– A fenébe – motyogtam, mintha csak az érdekelt volna.

– Sejtettem – játszott rá, amit egy halvány mosollyal reagáltam le. Túl jól ismeri ezt az oldalam, amikor ironizálok.

– Na, de elárulod?

– Semmi extra, mondtam már - forgatta a szemét, egy pillanatra felém nézve, majd visszakapta a tekintetét az útra.

– Jó, akkor tippelek – dörzsöltem össze a kezem, amivel egy olyan hatást értem el, mintha egy izgatott kislányt parodizálnék. - Mondjuuuk... á, tippem sincs! - ráztam a fejem, és csak arra figyeltem fel, hogy Luke elneveti magát rajtam.

Jó, talán egy picit le kéne nyugodnom – gondoltam magamban, és nekihajtottam a fejem a hűvös üvegnek, miközben mosolyogva hallgattam a rádióból szóló dalt.

Nem volt még sötét, bár az ég kezdte felvenni a sötétkékes árnyalatot, a felhők pedig kezdtek eltűnni, a nap sugarai pedig úgy világítottak át rajtuk, ami szerintem borzasztó szép látványt nyújt, főleg egy festőnek. Ashlyn imádná – mosolyodtam el a gondolaton, és előkaptam a telefonom, hogy lefotózzam neki, nem törődve azzal, hogy talán nem a legprofibb lesz a kép.
– Mit nézünk meg?

– Csak lefotóztam, mert a tesóm ilyeneket szokott rajzolgatni, és biztos imádná – magyaráztam, majd elküldtem MSN-ben a képet, egy „jó rajzolást” üzenettel, valamint három mosolygóssal.

– Van testvéred?

– Igen – néztem rá. - Nálam kicsivel fiatalabb, egy évvel. És neked van tesód?

– Ja. Két bátyám – vonta meg a vállát.

– Ó, szóval téged szekáltak, amikor unatkoztak? - nevettem fel. - Nem azért, tapasztalatból mondom.

– Te is szekálod a tesód? - röhögött ki, mire megráztam a fejem.

– Nem, ez a lányoknál fordítva van – kuncogtam, aztán visszatettem a telefonom az eredeti helyére.

– Amúgy hány éves a húgod?

– Tizennégy – feleltem, mire döbbenten nézett rám fél szemmel.

– Szóval te tizenöt vagy?

– Nem – vágtam rá. - Én már tizenhat vagyok, nemsoká tizenhét, csak nem pont egy év van köztünk, hanem olyan másfél hónappal több.

– Ja, értem – bólintott megkönnyebbülten, én pedig rájöttem, hogy valószínűleg jó ideig aggasztotta volna, ha egy tizenöt évessel randizna. Megértem. Én se randiznék a tizenöt éves énemmel.

Szóval mozizunk – mosolyodtam el halványan.

Imádtam a filmeket, régen mindig írtam egy-egy műről kritikát, amiket szorgosan meg is osztottam a „nagyközönséggel”. Főképp a kedvenc filmjeimről írtam, bár azok inkább „tömör áradozások” voltak, bár volt olyan alkalom is, amikor egy – mások szerint – kultuszfilmet ítéltem rossznak, csak mert maga az alapja nem tetszett, vagy épp a megoldása.
– Mit nézünk meg?
– Nem tudom, gondoltam, majd itt kiválasztjuk – vonta meg a vállát, én pedig azon gondolkoztam, hogy kicsit talán feltűnőbb a kelleténél a napszemüveg, mint ahogy gondolta. Ilyet utoljára csak egy kémes filmben láttam. De valljuk be, azért Luke helyesebb, mint a kémet játszó színész. Sokkal.

Odaálltam a filmlistát jelző vetítőre, ami jelezte a filmek kezdését. Sorra néztem meg a címeket, de párat azonnal elvetettem a kezdésének időpontja miatt, vagy azért, mert nem volt szimpatikus.

– Miket néztél ki?

– Nem tudom, a legjobban a harmadik érdekelne – böktem a vígjátékra, aminek épp a trailer-ét mutatták a másik kivetítőn. - Vagy talán a nyolcas.

– Én is a hármast néztem ki. Akkor legyen az?

Bólintottam, ő pedig odasétált a kasszához, hogy megvegye a jegyünket, de mire odaért, beálltak elé ketten, amit nevetve reagáltam le.

Szétnéztem az egyre gyülekező tömegen, akik nyilván az egyik premierre jöttek, vagy csak úgy általában. Több csapat velem egyidőst is láttam, akik vagy épp egy filmről jöttek ki, vagy arra jöttek.

Lejjebb húztam egy picit a ruhám, megigazítottam, hogy ne álljon annyira hülyén rajtam, szóval mire ezzel végeztem, meg is érkezett Luke a jegyekkel, és még volt olyan húsz percünk a film kezdéséig.
– Menyi idő van még a filmig? - kérdeztem, miután megvettük a pop-corn-t.
– Öhm... - vette elő a telefonját. - Tizenhat perc.

Még ilyenkor is velem van a tizenhatos.

Bementünk a moziterembe a film kezdete előtt öt perccel, elfoglaltuk a helyünk a legfelső sorban, középen, és vártuk, hogy elkezdődjön.

Egyszer sem voltam még egy sráccal randizni, így viszonyítási alapom sincs, milyen lehet, de arra rájöttem, hogy bizonyára együtt jár azzal a görcsös érzéssel a gyomrunkban, mert nekem végig olyan volt. Nem tudom, miért mondják a pillangós-témát, miközben inkább valami olyasmit éreztem, mint amikor a gyomrom összezsugorodik. De most komolyan. Kinek lennének a hasában pillangók? Nem hiszem, hogy Bear Grylls-en kívül sokmindenkinek.

A filmen sokat nevettünk, elvégre vígjáték volt, de ez mellékes. Ijesztően sokszor néztünk össze Luke-al, főleg azután, hogy megfogta a kezem. Nem mondom, hogy nem döbbentem meg, mert szerintem már azelőtt is gyorsabban vert a szívem, mint amennyivel a kolibri a szárnyát csapkodja. Szóval említenem sem kell, úgy éreztem, mintha a szívem akkorákat dobogna, hogy képes lenne kiugrani a mellkasomból, bár az közel sem egy vígjáték film része lenne.

Tehát a filmezés/mozizás nekem azzal telt, hogy szurkoltam, nehogy meghalljak szívritmuszavarban, míg körülbelül mindenki más szórakozott a filmen.
– Nem tudom, mennyire szereted a gyors kaját, de ismerek egy helyet, régen oda jártunk a srácokkal – ajánlotta fel, nekem pedig tetszett az ötlet.

– Viccelsz? Pizzán nőttem fel – nevettem el magam, és beszálltam a kocsiba, aminek megint kinyitotta az ajtaját, amit ismét megmosolyogtam.

Elhajtottunk egy kis mellékutcába, pár száz méterrel arrébb, és ott volt egy non-stop gyorskajás, ahol viszonylag csend volt. Nem olyan söröző hangulata volt, sokkal inkább egy meghitt, kevesek által ismert étterem-szerű volt.

Bent három asztalnál ültek, középsulisoknak tűntek, akik együtt töltik a szerda estéjüket, és élvezik az életet. Abban a pillanatban én is élveztem.

A fejemet megszállta sok-sok régi, vagy épp friss emlék, és a hely teljesen olyan hatással volt rám, mintha visszaléphetnék bármely megtörtént, elmúlt emlékembe, és ez tetszett.

Leültünk egy asztalhoz, majd rendeltünk magunknak hamburgert, és sültkrumplit, ezek mellé pedig kólát.

– Mióta jártatok ide? - néztem köre a helyen, majd a velem szemben ülő fiúra.

– Még olyan kilencedikes lehettem Cal-lal, amikor erre mentünk haza, és beugrottunk ide, és azóta sokat jártunk itt. Az utóbbi időben nem annyira - tette hozzá.

– Nekem nagyon bejön a hely – mosolyodtam el, majd beleittam a kólámba, ami időközben megjött.

A rádióban halkan ment Taylor Swift-től az Everything Has Changed, amit talán tavaly augusztusban hallottam utoljára. Nem, szeptember eleje volt, a sulibálban.
– Sejtettem, hogy tetszeni fog. Ezt mondta Lauren is, Ash húga – mondta hátradőlve a széken, a rádióban pedig Olly Murs-től a Troublemaker indult el, nekem pedig az ugrott be, hogy ez a dal mennyire illett volna a Treblemaker-hez, a Tökéletes Hang-ból.

– Értem – küldtem felé egy mosolyt, amit viszonzott.

Olyan fél órát töltöttünk ott, majd elindultunk haza, mert az óra már majdnem 22:49-et jelzett. Az út alatt nem nagyon szólaltunk meg, igazándiból nem tudom, hogy miért. Ennyire béna randipartner lennék? - tettem fel magamnak a kérdést, és lejjebb biggyesztettem az ajkaimat.

Végig azon agyaltam, hogy vajon én lennék ennyire hülye, szerencsétlen, és egyéb más jelzőkkel illethető személyiség, akinek az első randija is katasztrófával végződhet, de végül nem várt dolgokkal fejeződött be.

– Szóval izé, én élveztem a napot – szólaltam meg a házunknál, pont az ajtó előtt, egy halvány mosollyal az arcomon.
– Én is – viszonozta a gesztust Luke, mire megnyugodtam. Annyira csak nem lehetek pocsék randipartner! Vagy csak túl illedelmes. Igen, valószínűleg az utóbbi. - Ha nincs ellenedre, egyszer megismételhetnénk.

És igen, Aida nem akkora csődtömeg, mint várta!
– Az szuper lenne – bólintottam, a mosolyom pedig sokkal nagyobb lett, szóval bátran nevezhettem vigyornak is.

A fülem zúgni kezdett, és a házkulcsot piszkáltam, hátha enyhít valamennyit az egyre jobban előjött idegességemen, ha már az ajkamba harapás nem.

Aztán valami olyan történt, amin szerintem még Luke is meglepődött. Én is, bár azt nem tudom eldönteni, hogy min döbbentem meg a legjobban. Azon, hogy megcsókolt, vagy azon, hogy én pedig visszacsókoltam.